Péteri és téti Takács József

(1767-1821)

«Győrről Május 4-ikén költ Levél szerént azon Ns. Vármegyének jeles érdemű Fő Nótáriusa Tek. Téti Takáts Jósef Ur, külömben több Ns. Vármegyéknek Tábla-Bírája, példás buzgósága Magyar Hazafi, és a Nemzeti nyelvnek mind munkája, mind szorgalmatos ajánlása, és segítése által tiszteletre méltó gyámola, már taval is gyakrabban tapasztalt betegeskedése után az nap délután 4 órakor munkás, és hasznos életét 50 egynehány tavaszok után berekesztette. A ki az ő «Erköltsi Oktatásait s Verseit olvasta, és a Magyar Literatura gerjesztésében mutatott buzgóságát tapasztalta, sajnosán fogja venni illy féríiúnak illy korán való elhalását, és emlékezetét velünk együtt a háládatos maradéknak tisztelettel fogja által adni, mint olly Hazafinak, a ki a közönséges Hivatalt a nemzeti buzgósággal olly szerentséssen tudta öszve kaptsolni.”- szól a Magyar Kurir 1821. évf. (máj. 15-diki) 38. számának híradása.

Irodalomszervező, pedagógus, költő. Az első magyar könyvkiadó, a Magyar Minerva megalapítója. Ennek keretében az első rendszeres magyar irodalomtörténet kiadója. Költő és több pedagógiai, valamint nyelvújításról szóló munka szerzője. Műveivel, könyvkiadói tevékenységével, műveivel, személyiségével inspirálója és segítője volt egyebek között Kisfaludy Károlynak, Kisfaludy Sándornak, Virág Benedeknek, Pápay Sámuelnek.

Többször is elfelejtette a magyar irodalmi élet, pedig számos érdeme van a magyar kultúra, a magyar nyelvű irodalom szervezése terén.

Takács szürke eminenciásként végezte szolgálatát. Hat nyelven beszélt, gazdálkodott, birtokainak jövedelméből áldozott a magyar irodalomra. A francia forradalom, a felvilágosodás és a nyelvújítás időszakában is józan, mérsékelt tudott maradni: a nyelvújítás szükségességét nem vitatta, a túlzásoktól azonban óvott, szerinte „az észnek fejlesztése és felvilágosítása” javíthat az ember erkölcsén, de az Istenbe vetett hitet nem nélkülözheti az ember.

 Abban a korban élt, annak volt fontos személye és alakítója, amelyben az új eszmék nem a politikában, hanem az irodalomban jelentkeztek először. Olyan korban, amikor nem politikai pártok, hanem magántársaságok alkották az ország közéletét, amikor a cenzúrát megkerülendő a továbbadott, sok példányban másolt magánlevelek helyettesítették az újságokat, a nyilvánosságot és olyan korban, amikor létezett felvilágosult nemesi kör, akiknek a szellemi örökségére aztán a reformkor nemzedéke alapozhatta működését. (bővebben: Miskolczy)

 Takács József kiszorult az irodalmi köztudatból. Ennek oka lehet korai halála, hagyatékának széthullása is, de egy konzervatív, katolikus, nyelvújítás túlzásaitól óvó, birtokos nemes sem a „kazinczyánus”, sem a marxista irodalomtörténetben nem kapott és nem kaphatott megbecsülést.

Sírhelyét leírják a régi tudósítások, de az utókor nem tartotta számon, sírköve is csak napjainkban került elő.

Utoljára talán temetése napján emlékeztek meg róla méltó módon: „1821. május ötödikén fényes halotti menet vonult a kies vidéken fekvő mindszenti puszta felé, hogy a lombos fák alatt álló, ősi családi sírboltba helyezze a magyar irodalom egyik szerény, de lelkes és áldozni tudó munkását, Győrmegye főjegyzőjét, a veszprémi káptalan volt jószágigazgatóját és ügyészét. A virágokkal borított koporsónál hazánk legjelesebb írói sírtak baráti könyeket, s midőn a halotti ének utolsó szava is elhangzott, Kisfaludy Sándor, Pázmándi Horvát Endre, Pápay Sámuel és Fejér György ott a szent helyen határozták el, hogy a meghalt írónak érdemeihez méltó emléket állítanak.” – írja életrajzírója, Takáts Sándor, aki azt is megjegyzi, hogy ez az emlékállítás elmaradt. (Takáts, 3-4. old.)

Síremlékének helyreállításával és ezzel a kis összeállításával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar irodalom és a magyar történelem egy fontos személyének emlékét megőrizzük.